Nagyon vártam ezt a találkozást, amikor Péter István és egész családja először jut el Miskolc határain túlra. A Lyukóbányán, nagyon szerény körülmények között élő család nagyfiának volt a kívánsága, hogy elvihesse testvéreit az állatkertbe. Mikor a levelet megírta, még nem tudtuk, hogy nem egy, de legalább húsz gyerek kívánság teljesül – még ha nekik nem is ilyen hatalmas dolog egy állatkertezés. 
A Vertebra Alapítvány gyerekei jelentkeztek a teljesítésre. Ezek a gerincvédővel élő srácok a közösségi oldalon írtak egymásnak és szavazták meg, hogy melyik kívánságot teljesítsék. A végén jobban izgultak, mintha ők kaptak volna ajándékot. Előre tudták, kik fognak érkezni, hogy Dani, Marika és Pisti mennyi idősek.
Úgy volt, hogy az állatos kaland után jön még egy séta és fagyizás a Duna-korzón, de a kicsiket naná, hogy nem lehetett elrángatni a ketrecektől. Marika kedvence a zsiráf lett, Pisti meg a vízilovakért lelkesedett. Daninak meg már az a Hupikék törpike is elég volt a boldogsághoz, amit meglepetésként kapott. Ugyanis aznap volt a negyedik szülinapja, és mikor a vendéglátó gyerekcsapat megtudta ezt, a szülők tudta nélkül összedobtak pénzt és elfutottak egy lufiért (az más kérdés, hogy a portás nem akarta engedni, hogy bevigyék, merthogy: “veszélyes az állatokra” – huhh.
Végül csak bekönyörögték törpikét, aztán ki se jöttek vagy hat órán át. És a terveknek még nincs vége: a család sok mindent kap ám még: ruhákat, játékokat, mindazt, amit a fővárosi gyerekek összegyűjtöttek nekik – az első metrózás emlékére.
Kommentek